már az ááágyban, szerencsére. a munka hőse és áldozata vagyok, avagy szívatnak anyám stop, de én bírom a strapát. még. és igen, a crocsban tényleg jobb dolgozni, nem cseszi szét a lábikóm estére. az élet apró örömei, khm. három napot húztam most le a kiképzőtáborban a gestapos főnökasszonnyal. háááááttttő.... az első két nap horror volt, pénteken be is rúgtam, mint a csacsi, kicsit kiborított.... a szombatról ne is beszéljünk, ugye másnaposan az embernek eleve alacsonyabb az ingerküszöbe. aztán ma már istenes volt a helyzet, szerintem azért, mert sokáig a kutya nem jött be, és a a törzsőrmester asszony napoztathatta kemény kötését a teraszon. kívánok neki sok ilyen napkúrát, vagy kúrásból minél többet, de mindenesetre ilyenkor egész elviselhető. csak tisztes távolban kell tőle maradni, és akkor tuti nincs hangrobbanás.
ami a magánéletemet illeti-nossss, a jófiúval közeledünk :) találkoztunk szombaton is, séta a várban etc (ami annak ellenére, h az egész napot ugye végigmászkáltam, marha jól esett, mert levegő az nincs a pult mögött, szal én estére ugye oxigénhiányos állapotba kerülök, de most legalább valamennyire visszatért a vér az arcomba). na és eredetileg úgy volt, h csak kedden lesz a kövi randi, de nem bírtuk egymás nélkül, és ma is összefutottunk-megmutatta a bélyeggyűjteményét. illetve hát, azt még nem, mert tényleg jófiú. de elvitt hozzájuk, találkoztam a szüleivel, és megtekinthettem a rezidenciát. kb kétszer akkora helyen élnek, mint a mi albink, ami szintúgy nem kicsi, értsd az albink 3 szint, ez me
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.