igazából most már nagyon-nagyon-nagyon telik a pohár melóügyben. iszonyú feszült vagyok, most már a házisárkány sem kell hozzá. egyre nehezebben viselem az embereket, a meleget, a 10 órányi állást, mindent... és én nem akarom megutálni az embereket, meg nem akarok megkeseredett lenni, de sírni tudnék ettől az egész szellemi leépüléstől meg egyformaságtól, h mindig minden napom ugyanolyan, semmi, de semmi nem történik, max az idióták mások akikkel néha találkozom... ennyi. 

aztán még ba múlt héten jelentkeztem egy álláshirdetésre, személyi assisztensnek. nem kell hozzá nagy zsenialitás, h kitaláljuk, h a főnök esetenként extra szolgáltatást is szeretne, de én hirtelen felindulásból jelentkeztem. ha nem  nagyon undorító a pali, akkor mi bajom lehet? senkim sincs, a melómat utálom, miért ne? 

meg is kerestek, és tegnap este találkoztam is az emberrel. nem undorító, sőt, kifejezetten tetszik. de most jön a vicc! állítólag elindítottam benne mindenféle érzelmi történést! állítólag bizsereg! elég furi, meg nem tom elhigyjem e... a kocsijában ültünk a házunk előtt, és szorongatta a kezem, és uszkv fél perc alatt elárult magáról mindent. és hív telefonon. és tényleg mindent tudok már. és ő is kérdez... 

szóval, bár nem akarok naiv lenni, de ez rendkívül jól esik. és igazából csatázok magammal, egyrészről, ez annyira nem tisztességes dolgo, másrészről, ha belegondolok, tényleg nem undorodom tőle, szellemi tevékenységet is kellene folytatnom, plusz volt már főnököm a pasim, jóval kevesebbért. 

szóval most légy okos!