pfffffffffff, szét vagyok esve, jaaaaaaaaaaaaaajjjnagyoooon! hazafelé a buszon majdnem elaludtam... 

tegnap este iszogattunk kicsit Szerénkéékkel, én ugyan nem voltam annyira makonya, de nem mondhatnám, h kockásra aludtam a buksimat. nyafff. szal estére már nem is a négynapos gyümölcskosárra hasonlítottam, hanem arra a franciakrémesre, amelyiket a minap elkúrtak a termelőben és elkezdtek sorban hanyatt dőlni. csak az én tetejemről hiányzott a karamell, amit amúgy is utálok. na és ehhez jött a kolléganőm, akit szeretek egyébként, csak rohadt kíváncsi, be nem áll a szája, és naggggyon fárasztó tud lenni, mikor minden kurvaanyját megkérdez. 

na meg a pasik is kedélybeteggé tesznek... a hiányuk. ugye elég szövevényes az életem, és valaki mindig belekavar a képbe, és megmozgatja a kis lelkemet. az a baj, h a lélekmozgatók nősek. igen, így többes számban. Ormányost már leszarnám, ő csak a hallgatásával tűnik ki a tömegből. de van két másik talányom. az egyik egy régi ismerős, akivel már volt ez az-de a család. de nekem nagyon fontos, és nagyon jó vele, és melegít a gondolata is...de sosem lesz az enyém ÚGY. 

a másik egy vendég, aki visszajár, és már találkoztunk civilben is, és naponta kétszer felhív, és ilyesmi. vele még nem volt semmi, azon kívül, h egyszer elkísértem a praktikerbe, és a kerti zuhanyoknál megcsókolt. szintén gyerek, szintén feleség, de náluk állítólag semmi nem stimmel, és állítólag már menthetetlenül vége. és vele is jó lenne. a régi ismerőshöz viszont jobban ragaszkodom, és tudnék titokbn harmadik lenni, és ilyesmi, ha ő akarná, és várnék rá, és egyáltalán... amikor a társkeresős majom le akarta nyomni a fejem, akkor képes volt este 10kor sétálni velem, meg pikniket rögtönözni, és odabújhattam hozzá, és nem nyomta le a fejem. hát így. 

és persze a csoporttárs. ajjjajjj. hol a vége?